Mindig valahogy ilyen hajnali 1 körül jutok el idáig,
hogy írjak. Na, szóval.
Vasárnap este még Lauránál és Évinél volt egy kis
„csajparti”, boroztunk, sajtot, szőlőt ettünk és játszottunk mindenfélét meg
beszélgettünk. Nagyon jó kis este volt. : )
Hétfőn sikeresen eljutottunk az Erasmus irodáig, ami
szerencsére igazán közel van hozzánk. Röpke fél órás várakozás után sorra is
kerültünk, aztán jöttek az érdekes dolgok… Elkeverték a postán kiküldött
jelentkezési lapom, de szerencsére nem lett ebből gáz, csak újra kitöltették
velem. Jeleztük, hogy hármunknak még mindig nincs ösztöndíja, mert nyár közepe
óta nem tudták aláfirkantani a Learning Agreementünket, és ez, nos, csak egy
pöppet kellemetlen, tényleg. Telefonálás, oké, megpróbáljuk, aha, dehogy vagyok
ideges, itt írd alá, ez a tiéd, ezt mi megtartjuk, mi is a neved? A személyid?
Ó, istenem, kissé nincsenek képben ügyintézés ügyileg, de egy enyhe idegbaj és
némi bosszús tekintet után ezt is túléltük felkiáltással sikerült kijutnunk.
Leadtuk az olasz kurzusra a jelentkezési lapunkat is – akihez menni kellett
volna, bent sem volt. Volt, akit megtaláltak a listán, volt, akit nem, szóval
ismét a helyzet magaslatán sikerült elhelyezkedni az adminisztrációs szekciót
illetően. :D Itt már csak nevettünk kínunkban. De oké, megoldottuk, ennyi?
Ennyi, kész, remek, mert nem is bírnánk többet, ciao, meg minden, majd jövünk
kiskedden megint.
Ezek után Fannival elmentünk egy „mindenes boltba”,
ezek olyasmik, mint otthon az eurós boltok – minden IS megtalálható bennük, pár
euróért, és igen veszélyesek, mert a Jóisten pénzét el lehet költeni. Elkapott
minket a dekorláz, és csudi dolgokat sikerült összevásárolnunk. Már kezd
otthonos lenni a szobám, na meg Eszteres. Ami igazán praktikus, hogy minden
dologból van baglyos, de nem viccelek, totál bagolyláz uralkodik ebben az
országban, én meg ugye roppant módon bagolyfanatikus vagyok. Úgyhogy már
névtáblát is gyártottunk a szobákra, na és a háromdés baglyos ablakmatricák
egyszerűen zseniálisak. Örömmel pakoltam szét az apróságokat és dekoráltam.
Közös kései ebéd után mentünk vissza olaszórára.
A hölgy kedvesnek tűnt tényleg, bár olaszos
mentalitással laza 22 percet késett. Aki teljesen a nulláról kezdi a nyelvet,
annak ez tök jó óra, de én egy kissé a falat kapartam képzeletben, úgyhogy
Dorinával óra után odamentünk a nyényihez, hogy mi már kissé parliamo az italianot,
úgyhogy felajánlotta a keddi csoportot, ami szintén alap, de ők gyorsabban
haladnak. Szóval majd kiderül. Amit nem is gondoltam volna, van egy kínai lány
is a csapatban, sőt, egy indonéz is. Tényleg nagyon különleges csapat gyűlt
össze.
Olasz után még egy gyors kávézás itthon, még kis dekor
szakkör, aztán mentünk az esti Erasmusos megbeszélésre. Nagyon aranyosak
voltak, mert mikor odaértünk az épület elé, odajöttek a srácok, akik segítettek
első nap beköltözni. Rengetegen voltunk egy előadószerűségben, mindenféle infó
elhangzott, kirándulásokról, meg egy kártyáról, amit ki is váltottunk a végén,
10 euró volt és ezzel vehetünk részt kedvezményesen a szervezett dolgokon,
plusz a városban is csomó helyen kedvezményeket kapunk, pl. konditeremben, kajáldákban,
néhány kocsmában is. Szóval teljesen megérte, így a hatalmas össznépi Erasmusos
szombati buliba 10 helyett 6 euróért válthattunk jegyet, amiben egy koktél is
benne van. Megyünk Rómába is majd egy egész hétvégére novemberben!!! Egész
Olaszországból jönnek az Erasmusos diákok, leszünk vagy háromezren. Még
belegondolni is királyság, elvileg három napos kirándulást szerveznek az
egészből. Ez lesz ennek a félévnek a „main event”-je. Bemutatkozott az egész
szervezet, de a legtöbbjükkel már megismerkedtünk a napokban. Nagyon aranyosak
és segítőkészek amúgy mind. :)) Nehéz volt mondjuk néha koncentrálni, mert
közben a Vandzs olyanokat írt messengeren, hogy nehéz volt visszatartanom a
röhögést. :D
Közben sikerült megkaparintani e-mailben az aláírt
papírt, amire július vége óta vártam, és már küldtem is tovább indokolatlan
sebességgel az otthoni koordinátornak, így remélhetőleg hamarost ideér az
ösztöndíjam is. Lassacskán minden talán megoldódik.
A találka után benéztünk egy közeli cipőboltba, amit
Andrea ajánlott és rengeteg csodaszépséget láttunk, így fejben simán
elköltöttem már a még itt sem levő pénzem egy részét… Na, jó, nem ám. De úgysem
fogjuk kibírni szerintem, oda tuti még visszamegyünk egy gyengébb
pillanatunkban. :D Befele menet a Fanninak besípolt az a jelző az ajtónál
valami miatt, akkor odanézett az egyik eladó, de látta, hogy még csak most
jövünk. Kifele megint sípolt ugye, de oda se bagózott senki… :D Szóval akár ki
is hozhattunk volna valamit, arra se mozdították volna füle botjukat sem szerintem.
Vacsora után még dekoráltunk kicsit Fannival aztán úgy
döntöttünk, mivel holnap már órák lesznek, ma este kimarad a szocializálódás,
és majd inkább holnap megyünk be egy kicsit a városba. Az órarend amúgy elég
vicces, a lányok nem is találnak néhány tárgyat benne, amit felvettek, nekem
meg szimplán 2 tárgynál nincs is időpont órának. :D Remélem, ez azt jelenti,
hogy automatikus ötös, vagy valami ilyesmi. Na de mindegy is, ezzel tuti lesz
még egy körünk majd a drága hivatali népséggel, jaj, előre várom, ja, nem.
Szóval holnap bizony már lesz igazi olasz egyetemi
órám, kicsit izgulok is miatta, vajon érteni fogok-e belőle bármit is, na meg
közben beszéltem Silvioval erről, és ugye beszélni kell majd a tanárokkal,
kíváncsi vagyok, miféle könnyítést kapunk, ha egyáltalán kapunk-e. Nagyon bízom
benne…
A bölcsészkar amúgy elég messze van tőlünk, kb. 25
perc gyalog. Ahogy néztem, ilyen másfél órás előadások vannak, olyasmi, mint
otthon, bár elég fura kezdő időpontok vannak megadva, én pl. 11.50-kor kezdek
holnap.
Kíváncsi leszek, milyen lesz… Remélem nem zokogva
rohanok majd ki. Csak nem.
Amúgy furcsa, mert gyorsan szalad az idő, de közben
meg még csak öt nap telt el – olyan, mintha sokkal régebb óta itt lennénk.
Eléggé összefolynak amúgy a napok, szóval jó is, hogy írom ezt a valamit, mert
már így is el kell gondolkoznom, hogy akkor mi is volt, meg hogy is volt.
Nagyon ömlesztve érkezik nyolcmillió dolog, ezért lehet az, hogy ennyire
elfáradunk minden nap. Na de majd lesz ez még így se, gyanítom.
Az otthoniak pedig NAGYON HIÁNYOZNAK! Épp mondtam
Zsunak, még egy hete sincs, hogy elbúcsúztunk egymástól a reptéren, de olyan,
mintha ezer éve nem találkoztunk volna. Mintha ez a távolság megsokszorozná az
időt, vagy nem tudom. Ez hülyén hangzik, leírva is hülyén néz ki, de tényleg
ilyen érzés.
Szóval ölelés nektek haza! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése