szicília - a búcsú - és a késedelmi magyarázat ;

Nehéz volt nekiállni ennek a posztnak, még így is, hogy majdnem két hónapja itthon vagyunk már. Január 31-én hazaköltöztem.

Megjártuk Szicíliát, hátizsákkal;

oda és visszafele is úgy utaztunk, hogy láttuk felkelni és lemenni a napot útközben. 

Hétfő hajnalban Foggia-Nápoly, és a világ összes szerencséjével a vonat Cataniába (negyed órával később indult a vonat, a busz pedig jóóóval később ért be) - ott két éjjelt aludtunk, és körbe is néztünk, annyira jófej volt a hosteles recepciós, külön szobát kaptunk emeletes ágyakkal, segített az utazásban, és nagyon jól beszélt angolul. Kaptunk térképet, mindent. Amúgy. A kompról - a vonat felment a kompra. Igen. És le lehetett szállni róla, és felmenni a fedélzetre. Én még ilyet nem pipáltam.

Taorminába elbuszoztunk, ilyen szépet még sosem láttam. Csak ültem ott a színház lelátóján és folyott a könnyem. 18 fok, napsütés január végén... Pálmafák és virágok. És a kilátás...Az Etna amúgy végig füstölt. Semmi para.

Szerda reggel Siracusába mentünk, ahol elvoltunk egy délelőttöt, fél délutánt - szép város, és a Dóm tér nagyon hangulatos. A lányok fagyiztak is, voltunk a parton is, megkóstoltunk helyi különlegességeket, és mindenkinek lett napszemcsije. 

Szerda este mentünk át Palermóba vonattal. Három órás volt az út...Már szenvedtünk az alvással mindenhogyan. Még éjjel el akarták lopni a Fanni táskáját robogósok, de nagyon ügyes volt, és nem sikerült nekik. Egy szobát kaptunk egy hatalmas lakásban, ahol iszonyat hideg volt, de a "landlordunk" nagyon kedves és segítőkész volt, igaz ő csak olaszul tudott. De megkínált cigarettával, limoncellot és bacardit rakott elénk, meg kólát is, és ő is készségesen magyarázott a térképen, amit szintén kaptunk tőle is. Aztán második este már benyúltuk a hősugárzót, mert tényleg lassan már látszott a leheletünk. A lakásban SEMMI fűtés nem volt amúgy. 

Palermóban elvoltunk egész nap, ott a Lidl este 11ig van nyitva amúgy, bizony. Minden sarkon egy templom van, és rengeteg sok-sok pálmafa... fura eldugott kis utcák, rengeteg utcai vásár, piac, és iszonyat sok citrancs fa. :) Szedtünk sokat, ettünk sokat, de mindegyik iszonyat savanyú volt. Láttuk a város kevésbé szép részeit is...A színház előtt pedig iszonyat sok rendőr volt és drogkereső kutyák szagolgattak körbe-körbe. Megkóstoltuk a sütit is, ami olyan, mint egy női mell, baromi drága és iszonyat édes, persze, azért finom volt.Mario, a tulaj pedig felkelt velünk azért reggel ötkor, hogy elköszönjön tőlünk, kávét főzzön nekünk és elmondja még egyszer merre találjuk a vasútállomást. Rém egyszerű volt amúgy, végig egyenesen az úton koppanásig. De azért nagyon kedves volt tőle. 

Nápolyban még hallhattunk egy minikoncertet is - van egy zongora az állomáson, és leült valaki játszani, random emberek pedig meg-megálltak énekelgetni hozzá. Fanni erre mondta azt, hogy "mennyire imádom én ezt az országot" :) 

Péntek este leszálltunk a buszról, bementünk a desparba, vettünk tejet meg vodkát, aztán hazaértünk, és egy jó fürdés után még partiztunk egy nagyot. Nem is értettem, hogyan volt ennyi energiánk még?! De hajnalig simán nyomtuk. De jó is volt. :) Szombaton pedig kezdetét vette a nagy pakolás...

A kauciónkat benyúlták a drága tulajok, ezen nincs mit szépíteni. Nem is részletezném, de minden erasmusost arra intenék, hogy erre nagyon figyeljenek oda, mert nem csak velünk játszották el sajnos. Ez valami trendelő dolog, és simán megcsinálják. Azt hiszed nem, pedig. Hát pedig. Kapják be, már elnézést.

Szombat este még besétáltunk egy utolsó körre a városba - minden a szokásos volt, sok ember az utcákon, ettünk kebabot búcsúzóul, kaptunk búcsúkólát:); és mindenkitől még egy elköszönés...a végére persze eltört a mécses. Ott sírtunk az utcán, a Smallest mellett az embertömegben.

Másnap reggel egyedül sétáltam ki a vasútra. A vonatút még sosem tűnt ilyen rövidnek Bariig, pedig párszor megtettem. Ahogy vártam a reptéri transzfert, csak néztem azt a hatalmas szökőkutat és pörögtek a fejemben a nevek, az arcok, az események, a képek, minden. 

Még a reptéren is néha el-elsírtam magam, elég fura szerzet lehettem ott. De még elköszöntem pár embertől a szájbertérben, haza is üzentem, hogy amúgy még élek, de a legrosszabb az volt, amikor felszállt a gép. 

Furcsa volt telefon nélkül amúgy, amíg haza nem értem, de egészen megszoktam. A lányokéról tudtam írni minden nap haza, amíg Szicíliában voltunk, és amúgy a folyamatos online lét nem is foglalkoztatott. A legjobban a zenehallgatás hiányzott. 

Úgy érzem, nem tudom, a többiek hogy vannak ezzel, annyira nem jött még szóba, de én nagyon úgy érzem, hogy nem volt esélyem se "elbúcsúztatni" rendesen ezt a félévet. Amint hazaértem, visszacsöppentem az itthoni lét minden kis apró történésébe, és csak kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi is van? Vissza kéne csatlakozni, igen ám - de vissza akarok csatlakozni?

Nagyon aggódtam, még most is kicsit aggódom, hogy a "kiesett hónapok" befolyásolják az itthoni létem, ha eddig túlzottan nem is, majd még visszaüthet bármikor.

Ez a vajon vissza akarok-e állni én erre, ami itthon van, szerintem mindenki fejében megfordul, aki hazaér erasmusról. Ha nem, akkor nem élte meg igazán.

Bennem is megfordult, nem egyszer, nem kétszer, nem találtam a helyem itthon, még kicsit most sem találom. 

Ami biztos, az az, hogy ez életem legkalandosabb féléve volt. Kiléptem a saját komfortzónámból, és olyat tettem, amiről soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek rá - 1300 km-re éltem otthonról, és boldog voltam. Voltak nehezebb napjaim, mindannyiunknak voltak. De egy saját életet, egy saját kis világot építettünk ki ott, Foggiában, a kis lakásunktól elkezdve, amit olyan nagy műgonddal díszítettünk, a saját házibulijainkig, a vacsorapartik, a saját kis baráti körünk, a kirándulások, a tandemek, az esn rendezvények.

Együtt sírtunk, együtt nevettünk, annyi féle nyelven. Segítettünk egymásnak, izgultunk egymásért, tanítottuk egymást. Minden nap egy új csoda volt. 

ezt még magamnak írtam külön, az utolsó este:

"telefon nélkül megyek haza, de annyi emlékkel és tapasztalattal, ami egészen hihetetlen, hogy csupán ennyi idő alatt történt

sosem felejtem el ezeket az embereket, ezeket a helyeket, ezeket a történeteket, amiket együtt alkottunk

sosem felejtem el a mosolyokat, a nevetéseket, a könnyeket, az öleléseket, a kedves szavakat, akármilyen nyelven is legyenek

sosem felejtem el azokat a pillanatokat, amik képesek voltak megsiratni

sosem felejtem el az erkélyt, a mosógép kapcsolóját, a fura tükröt, a táblát a falon, a törölközőt a nyitott szekrényajtón, az átkiabálásokat a szobákba, a kamrakecc ajtaját, a hőváltós zuhanyt, az asztalnál szenvedéseket, a közös főzést, az ágyam nyikordulását, amikor megfordultam rajta, a hideg kőpadlót, a mozdulatot, ahogyan az ajtót nyitom, ahogyan az ajtót csukom, amikor elindultam, vagy elindultunk itthonról – mindig egy új akármibe, kirándulni, bulizni vagy csak a boltba, de mindig többel és többel tértünk haza;

haza. ami holnaptól már nem az lesz. mások lesznek a szobákban, a konyhában, a lépcsőházban mások hangoskodnak, az erkélyen mások cigiznek, a folyosót mások mossák fel.

nem lesz többé ez az otthonunk.

nagyon fog hiányozni. nagyon fogtok hiányozni

életem legértékesebb hónapjai voltak ezek, de most pakolnom kell… négy és fél hónapnyi életet belepakolni egy bőröndbe

hát ez sokkal nehezebb, mint amilyennek valaha is elképzeltem"

Hagyni kell időt magunknak, hogy illő módon el tudjunk búcsúzni ettől az időtől. Még akkor is, ha ez a búcsú csak hetekkel, hónapokkal később érlelődik meg. A srácok mondták nekünk utolsó este, hogy Foggia már a mi otthonunk is. És valahogy így is érzem. :') 

Azóta Umut meglátogatott minket Pesten, az eurotúrája részeként. Fura volt látni, de milyen jóóóó - és el is indult a nosztalgiázás. De vár minket ő is, és a többiek is. Vissza Foggiába. Persze ugyanolyan már sosem lesz, mert az erasmusos időnk "lejárt", már új csapat van ott, de a szeretettelvisszavárunktiteket - időnk nem. :)

Olyan, mintha csak álmodtam volna. Az egészet. De közben tudom, hogy nem, de máris olyan távoli. Eddig mintha direkt elnyomtam volna magamban, hogy ezen agyaljak, a szicíliai képeknek is kb 3 hét után voltam képes nekiállni, miután hazaértünk. 

Talán most érek haza lélekben igazán.

Menjetek erasmusra.

egy hete újra itt, hát megloptak ;

Szóval tegnap volt egy hete, hogy újra itt vagyok, két pillanatnak tűnt.

Tegnap volt az is, hogy kilopták úgy a telefonomat a táskámból, hogy fel sem tűnt.

Van az, hogy mindig azt hiszed, ilyen csak mással történhet, veled biztos nem, te úgyis figyelsz a cuccaidra, nem iszol annyit, csekkolod a táskád, be is van zárva, a válladon van végig... ÉS MÉGIS. Előfordul. Amikor nyúlnál a BELSŐ zsebbe a telefonért, de nincs ott. Rég voltam ennyire kétségbe esve. Csak elkezdtek potyogni a könnyeim és nem is tudtam kinek szóljak, hova menjek, ilyenkor mivan? A lányok annyira aranyosak voltak, azonnal elindultak velem haza, hogy megpróbáljam bemérni ezzel a csoda icloud akármivel. Dehát már ki volt kapcsolva. Annyit tudtam tenni, hogy beállítottam, hogy amint bekapcsolják, letörlődik a tartalma. Az én tartalmam. Az én személyes dolgaim. Gusztustalan. Most néztem délután, és már törölve lett. Szóval bekapcsolták. Hát remélem igazán boldogok vele............... 

A fél klubbot kirabolták. Hallottam spanyolokról, lengyelekről, akiket megloptak, egy egész halomnyi telefont, pénzt, kulcsot, mindent gyűjtöttek be ezek az akárkik tegnap este. Hát gratulálok.

Anya és apa is próbált megnyugtatni. Tudom, hogy nem az én hibám, mégis hülyének érzem magam.

Köszönöm a lányoknak, hogy reggelig itt virrasztottak velem, és próbáltak megnyugtatni, Fanni telefonjába átraktuk a magyar kártyám, legalább az megvan... az olaszt elvitték... De így tudtam az otthoniakkal azonnal kontaktba lépni. Ez csak egy tárgy, tudom, de akkor is.

Amúgy a héten kávéztunk, igen én is, pizzáztunk, sétáltunk, megírtam az utolsó beadandóm is, vizsgáztunk, mindenki mindenből megvan, pipapartiztunk, de csak lájtosan a rendőrös incidens után... Ja igen, még a rendőröket is ránk hívták, mert tésztát főztünk vasárnap hajnal háromkor. Elég muris volt, hárman ott ültünk a konyhában, a rendőrök meg valószínűleg országos partira számítottak, mert azt kérdezték, hol vannak a többiek? Hát, mondtam, csak mi vagyunk. Majdnem elröhögték magukat. Majd távoztak. Felső szomszéd nem is bolond, dehogyis. Kalandos egy hét volt az biztos. Az erasmus irodában is jártunk, kaptunk mindenféle papírokat, a Dario is ellátogatott Foggiába, úgyhogy vele is eldumáltam egy estét, és elvileg hétfőn indulunk Szicíliába.  

Most eléggé le vagyok eresztve, nem is írok többet, csak a meglevő képekből (mert nem rég mentettem le párat) rakok inkább ide. A többi sajnos már odaveszett.

visszatértem ;

NA HÁT MEGINT ITT - BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK!

Az utolsó közös péntekünkön decemberben PALACSINTAPARTIT tartottunk, a "fogyjon el az összes lekvár" szellemiségben - rosszullétig nyomtuk, öt üveg lekvárral. :D Az utolsó közös szombatunkat pedig szintén Lurkónál töltöttük közös filmezés és pizzázás tekintetében, az aludj csak, én álmodom társaságában. :) Nagyon jó volt, aztán Dorinával ott is aludtunk Lurkónál. Másnap korán elindultunk haza, mert Dorina és Fanni hazarepültek. Nagyon furcsa volt, amikor Dorinka is elment, és egyedül leültem az ágyra. A hősugárzó ment, annyira hideg volt a lakás többi részében, hogy az valami hihetetlen.

úton hazafele küldték nekem <3

Ketten maradtunk egy napra Lurkival, bementünk még este a karácsonyi vásárba, elköszöntünk Tamcsitól, rengetegen voltak a belvárosban. Fények, sok ember, karácsonyi vásár, zene szólt, iszonyat hangulatos volt. :)

Aztán visszajöttem a lakásba, összepakoltam, vizet, gázt elzártam, lehúztam a redőnyöket, elmosogattam, éééés...ismét Lurkónál éjszakáztam. átráncigáltam valahogy hozzá a két böröndömet, mai napig nem tudom hogyan sikerült ez. :DDD Másnap délelőtt Mario jött értünk és kocsival vitt minket az állomásra, annyira aranyos volt :), onnan pedig reptér, onnan pedig haza, onnan pedig... Veszprém. 

De jó is volt amúgy hazaérni, karácsonyi készülődés, nagy összejövetel a veszprémi barátkákkal, és aztán karácsonyozás a családdal. :))

Annyira meglepődtem és meghatódtam, hogy olyan sokan írtak a kis erasmusos családunkból karácsonykor, újévkor, annyira jól esett. <3

Aztán egy hét Pest, ott is nagy újratalálkozások, szülinapozás, szilveszterezés, új év, és aztán... vizsgaidősuck. Jöttek sorra a vizsgák, és én csak virrasztottam, vonatoztam Veszprém és Pest között, és sokszor ki is ment a fejemből, hogy majd 15-én jövök ide vissza. Sok jó dolog történt persze közben, mint a tanulásunk Zsuval, vagy az a38-as bulizás a srácokkal, vagy az #eszterfeszt2 - újratöltve összejövetelek. :) Imádtam, három hét úgy elröpült otthon, hogy kettőt pislogtam. 

Aztán 14-én még vizsgáztam egyet délután, és egy esti-reggelre nyúló jó közös este után pakoltam a kis bőröndöm, és indultam a reptérre. 

Fannival és Dorinával repültünk vissza, a többiek már vááártak minket. Leszálltunk és rögtön be is toltunk egy jó foggiai kebabot. :D

Nagyon furcsa újra itt lenni, de nagyon jó, mintha csak hazatértünk volna. Mindenki kissé halott volt, az utazás miatt is, úgyhogy végül ma este nem lett nagy mulatság, majd holnap este már jobban megnyomjuk a welcome szellemet, Dorinának is volt szülinapja, úgyhogy van okunk az ünneplésre! Lurkó sajnos már nem jön vissza, MAMMA hiányozol innen, de amúgy együtt a csapat újra...

 üdv nekünk újra itthon! :)