Az első teljes napunk első felét alvással töltöttük –
azaz próbáltuk, mert hát az olaszok bizony hódolnak a sztereotípiáknak és
igazán hangosan élik kedves kis mindennapjaikat. A közlekedésről csak annyit,
hogy iszonyat káosz, továbbra is elámulok, hogy a zöld és a piros itt csak
színek, jelzésszerűek (srácok, igen, ez a ki látta?-kategória) többször
dudáltak ránk, amikor békésen haladtunk át a zebrán, zöld lámpánál. Nem állnak
meg, csak kicsit lassítanak, szóval neked kell sietned. Úgy dudálnak, ahogy mi
levegőt veszünk, és eszméletlen indokolatlan helyeken akarnak megfordulni,
parkolni, ilyesmi…
Lassan átvesszük amúgy ezt a mentalitást és gyakran
törvényen kívüliként átvágunk az úton, lámpát és zebrát se nézve, de még élünk!
Nagybevásárlást tartottunk, azonban a csodálatos mediterrán időnek köszönhetően
ennyiben ki is merült a produktivitásunk a lakáson kívül a délután folyamán,
ugyanis árnyékban lehetett vagy 35 fok, és forró szél fújt. FORRÓ. Nem
viccelek.
Közös erőbedobással készítettünk olasz ebédet – értsd:
paradicsomszószos PÁÁSZTÁÁ, majd jó olasz mentalitáshoz híven sziesztát
tartottunk. Bezony, itt kb. 2-5 között semmi sincs nyitva, hát kérem, olyankor
szieszta van. Hova is gondoltunk?... Hozzátenném, igen könnyű hozzászokni
ehhez, meg hát kellemes is az árnyékos lakásban fetrengeni vagy üldögélni, amíg
kint repkednek a kánikulák.
Estefele elmentünk az egyetem egyik épületéhez
befizetni a szombati kirándulást, onnan pedig pár kedves és segítőkész olasz
fiatalember elkísért minket egy „telefonboltba”, ahol szereztünk sim-kártyákat,
amikhez járt mobilnet – ó, igen! Így most már olasz számmal is rendelkezünk,
így lett teljes az international feeling. Közben történt pár számcsere, ha
bármi van, kit lehet hívni, ilyenkor a kezedbe adják a telefonjukat, és beírod.
Na, megtettem én is, és jött egyből – Illy? Come il caffe? Ahahahaha. Ja, igen,
ők nem használnak emojikat amúgy, az online beszélgetéseikben úgy értem, hanem
ezt írják helyette. Ahahaha.
Lauráék felfedezték, hogy a szökőkutas téren van wifi,
így oda letottyantunk kicsit és hódoltunk okos telefonjaink nyomkodásának is
egy keveset, hazaszólás, válaszolás, mindenki él még és minden rendben dolgok.
Ami iszonyat fura, hogy itt este 9 után is bőven még kint futkorásznak egészen
pici gyerekek is. Idős nénik, bácsik üldögélnek a padokon, zajlik az élet, csak
olyan hangosan és mutogatósan, ahogyan a filmekben látni.
Délután amúgy jöttek zuhanykabint szerelni, drága
főbérlőink és a szerelő, nagyon édesek amúgy a néni és a bácsi, csak pár szót
beszélnek angolul, de kézzel, lábbal és némi mélyről – igen mélyről, bányászati
szintű mélyről – előásott olasz tudással megértettük egymást.
Mire este – este? Volt már éjjel, hazaértünk, kész is
volt az új zuhanykabin, ellenben irtó büdös volt, mert valami ragasztó cuccal
szerelték össze a darabjait. Sebaj. Hívtak minket kedvesen amúgy egy koncertre,
Dorináék el is mentek, mutattak videót, nagyon hangulatos helyen volt, de
Fannival már kissé tropán voltunk, de mikor mindenki hazaért még elvoltunk egy
kicsit.
Na igen, a pénteki nap…
Ez egy hosszú sztori, illetve előzménye van. Nincs
internet a lakásban, azért fogom ezeket is egy hetes késéssel posztolni, így
nekünk kellett elmennünk, hogy kérjük a bekötést. Na, de ez nem olyan könnyen
megy, mint hiszi azt az ember, el kellett mennünk egy hivatalba, és kérni egy
bizonyos „codice fiscale”-t, mert ez kell ahhoz, hogy szerződést köthessünk a
netes mukikkal.
A lányok ügyesen kinézték, melyik busz megy, na de itt
hogy is járnak a buszok – a menetrend az totál dísznek van, vagy jön, vagy nem,
ha jön is, rendes buszmegálló nincs, csak ilyen hatalmas táblák a járdán,
jelezve, hogy itt ez az akar lenni. Le kell inteni a buszt, különben igazán nem
érdekli a sofőrt, mióta ülsz, állsz, olvadsz ott az aszfalton. Jött a következő
kérdés, miután sikeresen felszálltunk, hogy hol is kéne leszállni? Próbáltam
érdeklődni, olasztudásom mértéke ismételten némi problémát okozott, tekintve,
hogy úgy hadart a sofőr is, a jegyszedő bácsi is, és olyan zaj volt, hogy alig
értettem valamit. Aztán ránk szóltak egyszer csak, na ragazze, itt. Oké, köszi,
viszlát, leszálltunk és akkor most merre? Két nénike odajött hozzánk, hogy hova
mennénk? Magyarul odafordultam a lányokhoz – igen, a fordulásom is magyar volt
– és megkérdeztem mi is ennek a helynek a neve? Nénik fullosan kapcsoltak –
külföldiek – az az iroda arra aranyoskák, de egy darabig mi is arra megyünk,
gyertek csak. Szuper, bejutottunk, kézzel, lábbal elmondtuk mi kéne, ha volna,
vártunk, és vártunk és vártunk és összesen kb. két órát töltöttünk ott egy
papírért. Jött a kínunkban már röhögünk fejezet…
A buszon visszafele eléggé megrázó volt, mivel egy
kisebb iskolás tömeg nyomódott fel – nem viccelek, annyian voltak, és szó
szerint tolták fel egymást a guruló uzsonnás doboz méretű buszra. Ismeritek
azt, amikor akkora tömeg van, hogy nem kell kapaszkodni, mert minden irányból
tart valaki? Heringparti. Iszonyat hangosak voltak, fütyültek, kiabáltak, de
tényleg, én még ilyet nem láttam. Hihetetlen volt. Valahogy levergődtünk a buszról,
és sikerült még szieszta előtt megcsípni az internetkötéshez szükséges
papírokat elintéző barátunkat. 6-7 nap és hív a szerelő, és csúcs szuper!
Isteni finom tonhalas tésztát ettünk, köszi Fanni a
szószt! És úgy bealudtam délután, hogy mikor magamhoz tértem, komolyan nem
tudtam, hol vagyok. Dorina és Fanni intéztek egy olyasféle nagybevásárlást,
hogy csupa olyasmink lett, amitől még otthonosabb a lakás. A legjobb a
konyhában a falra felszerelt tábla, amihez színes kréták is vannak. :) Közben értekeztünk a szervezeti
főnökkel, aki hangüzenetekkel válaszolt jó párszor, ezen igazán jót mulattunk.
:D Ventilátort azonban sehol sem lehet kapni – a lányok hatvan boltot
végignéztek, és mindenhol el van fogyva. (Direkt így írtam.) Így ma is mindenki
nyitott ablakkal alszik és több mint valószínű, hogy felriadunk majd a hangos
motorosokra, vagy a jókedvűen fütyülő emberekre. Erről jut eszembe – most este,
mikor álltam az erkélyen, hallottam valakit fütyülni az utcán, de olyan
gyönyörű dallamot, hogy majdnem elsírtam magam. Sajnos nem láttam ki volt az,
és fogalmam sincs mit fütyült. Hamar elhalt, de óóó. Tényleg szép volt.
Kipróbáltuk a Peroni-t; olasz sör, nos, a Soproni
jobban bejön. Mondjuk ez bitang erős. Van belőle 5,2-es meg 6,6-os is. Persze,
nem annyira rossz, de ha lehet választani, az a rozé, amit vettünk szerdán,
jobb volt.
Ettünk fagyit, nevettünk, filmet néztünk, most pedig
már aludni kéne, mert reggel 9-kor már indul a busz Vignanoticába (azt hiszem,
talán így írják). Sokat fogok fotózni, és reménykedem, hogy nem égek halomra,
mivel 37 fok lesz. :D ÉLJEN!
Mivel még kapaszkodom a reptéri momentumokba, és nem
telt el szinte semennyi idő, hogy eljöttem otthonról, bírom a lelki terrort,
amit a hiányotok jelképez magamban. Csak mindig, amikor történik valami,
megosztanám veletek. És annyi minden történik.
De inkább hálás vagyok azért, hogy ennyi mindenki
kérdezi, és ennyi mindenkit érdekel. :) <3
ui.: MELEG VAN. ZEBEREDEM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése