"akkor este tali"

Na igen, amikor azt hiszed, hogy már lesz órád, totál rákészülsz lelkileg...ÉS NEM! HAHA! Azaz, hogy olasz legyek: ahaha.

A káosz lelkületnek - ezt most találtam ki, de jellemzi a légkört - hódolva, minden tárgy más időpontban kezdődik, minden tanárral külön meg kell beszélni, hogy ki mikor vizsgázik, mert nincs egységes határidő. Szerdán konkrétan a Tiziana kiröhögött minket, hogy "deadline? we do not have a deadline."

Szóval így én nem mentem egyetemre, majd jövő héttől. Ebédre tengergyümölcseis rizottót ettünk, á lá Dorina. :)

Megszívtam a sziesztával, mert papíron 2-ig van a spar, de 13.54-kor már lehúzták a redőnyt, így a kisboltban kellett vásárolnom, de szerencsére találtam akciós cuccokat. (A mindenesbolt bezzeg akkor még nem sziesztázott.) Amúgy hihetetlen, hogy megy a pénz, pedig tényleg próbálunk odafigyelni, meg összedobni mindenre. És nagyon csalóka is, még eléggé utána kell számolni, mi mennyibe is kerül, mert elsőre kimondva lehet hogy pl. 3 euró nem tűnik soknak, de igazából az ezer forint kb.

Elmentünk a másik olaszórára is, hátha majd sikeresebb és hatékonyabb lesz, mint a hétfői - életünk tévedése. Lehettünk vagy nyolcvanan, ebből kb 70 spanyol, már a földön is ültek, annyian voltunk, és óriási hangzavar és káosz... Szegény tanárnő kissé infarktust kapott, mikor meglátta ezt a tömeget - mikor belibbent ismét 20 perces késéssel - , de azért cukin végig kérdezgetett mindenkit, hogy melyik karon tanul és mi a neve. Elvileg most lesz bontás már, és tényleg csinál egy haladóbb csoportot, szóval van remény.

Este jöttek a főbérlőink, annyira aranyosak, nagyon keveset beszélnek angolul, szóval Dorinával bevetettük minden olasztudásunkat. A végén már a menekültekről meg az időjárásról is csevegtünk - azaz TRÉCSELTÜNK, ahogyan a lányokkal mondjuk -, illetve én már majdhogynem csak bólogattam, mert annyira kikapcsolt az agyam; túlfűtöttem. :D Kedvesen még azt is mondták, hogyha majd október végefele jönnek megint, hoznak még takarókat, nehogy nekünk kelljen venni, és meg ne fázzunk! A bácsi amúgy professzor, és hihetetlen gyorsan beszél, de nagy forma, amikor belépett az ajtón az első mondata az volt, hogy ő parókát szeretne a Dorina hajából. Egyszer rá is szólt a felesége, hogy lassítson, mert "szegény lányok egy kukkot sem értenek." Nem tévedett. :D

Este elindultunk a városba egy kis szocializálódásra, és útközben megálltunk egy ilyen fotóboxnál, mert a kártyánkra kell kis igazolványkép. Nagyon mókás, én még ilyennel sosem csináltam fotót, szóval jól szórakoztam. Bár eléggé tragikusan borzalmas lett, de legalább van. Csináltunk közöset is, négyen egyszerre nyomultunk be abba a pici fülkébe. :D Elhatároztuk, hogy ezentúl a kedd lesz a fotónap, majd csinálunk mindig közöset, és kirakjuk otthon a folyosóra.

Iszonyat korán érkeztünk, lehetett talán fél-háromnegyed 10 - az náluk még délután lényegében - szóval meglátogattuk Fannit, ő ott lakik nem messze a Smallesttől. Szerdán érkezik a macedón szobatársa, amúgy nagyon jó kis helyen lakik. Igazi magyar lányokhoz híven koccintottunk pálinkával. aztán 11 után visszanéztünk a kiskocsma elé. Akkor már alakult a tömeg, de még semmi extra, úgyhogy kicsit üldögéltünk megint a téren, ahol szombat este is már nézelődtünk a lépcsőn. Éjfél fele visszamentünk ISMÉT, na akkor már valami történt. :D Mindenki iszonyat ráérős amúgy, szóval nem meglepő. Silvio azt ígérte, hogy 11-től szedi majd a pénzt a szerda esti Sangria partira - éjfélkor írtam neki, hogy come on, you are so late :D persze csak poénból, mert nem siettünk sehova, szegényke meg írta, hogy jajdeszorri, mindjárt itt van. Amint odaért már eszeveszetten integetett is, mondom oké, nyuga, ráérünk. :D Nagyon jófej amúgy, ő a főnök ebben az egész ESN cuccban itt Foggiában, és épp azt mondtam a lányoknak is, hogy mindegyikük olyan, hogy annyira érdekli, kivel mivan, mindenkinek egyenként válaszolgatnak, kedvesen, segítőkészen - oké, hogy ez a dolguk, de ők tényleg szívüket lelküket beleteszik. :) Ezzel kicsit kompenzálva érzem az adminisztratív rémálmot, amin keresztül ráncigálnak minket folyamatosan.

Na igen, szóval megbeszéltük, hogy a srácok szerdán kipróbálják a pálinkát - alig vártam, hogy lássam a fejüket utána. :D

Beszélgettünk, nevetgéltünk, ilyesmik, a spanyol randomság hatására még az út közepére is hanyattfeküdtünk egy kép erejéig, sőt, a pultostól kaptam ajándékba egy havana-s üvegtárolót, vagy fogalmam sincs mi ez, de jól néz ki, ki is raktam a konyhába. Elég késő volt (vagy korán), mire hazaértünk, de szerencsére szerda délelőtt lehetett aludni kicsit tovább.

Felkerekedtünk Tiziánához, akinek az irodája ugyebár Isten háta mögött kettővel helyezkedik el - mint az egyetem :D -, de sebaj, útközben megálltunk egy kis szelet pizzáért, és olyan halál cuki néni szolgált ki minket, próbálkozott kommunikálni, de enyhén halottak voltunk. Mikor mondtuk, hol lakunk, mert kérdezték, hogy erasmus-e, meg ilyesmik, a másik fazon meg úgy elkezdett mutogatni, hogy hogy mooondhatja a néni, hogy az közel van, mikor ő annak az útnak a máááásik végén lakik - hát ha nem lettem volna annyira álmos, tuti hangosan felnevetek. Iszonyat édik voltak, ahogy ott diskuráltak.

Bőven amúgy már tartott a szieszta, amikor felkerekedtünk, szóval az utcákon sehol senki, ördögszekér és tücsökciripelés. Na meg meleg, elég jó idő volt.

Megérkeztünk egy olyan épületbe, ami egy labirintus. Erre nincs jobb szó. Ez egy labirintus. Szép nagy, hűvös, tiszta, olyan hivatali féle. Keringtünk fel-alá, ha agyonütnének se mondanám meg, hogy melyik útvonalon jutottunk el a második emeletre, ami csak az épület második részének volt - olyan érthetetlen volt élőben is ám, mint ahogyan most írom - és letottyantunk az iroda elé. Tiziana laza negyed órás késéssel besuhant, és még 20 perc várakozás után sorra is kerültünk. Segítőkész volt ő is szerencsére, és ő is igazán ráért, bár nem tudom ezen miért lepődöm meg, vagy miért említem meg külön, szóval szépen beszélt amúgy angolul, és próbált kielégítő válaszokat adni a kérdéseinkre, de a lényeg az volt, hogy nekünk kell mindennek utána járni. Sokkoló. Ja, nem. :DDD

Már szerda délelőtt hívott amúgy az internetes muki, hogy akkor jönne internetto bekötetto, ahogyan Lurkóval mondjuk :D Angolul beszéltünk, a végén kedves akartam lenni, és azt mondtam, hogy grazie. Erre kiröhögött. Hát kösz. :D De azért mondta, hogy prego.

Szóval jött is a muksó, fel kellett hívni a tulajt, mert valamit nem talált, aztán mégis, na azt a beszélgetést hallgatni igazán élvezet volt. Gyönyörű ez a nyelv, tényleg. Amúgy tényleg kicsit érzem magamon, hogy jobban eszembe jutnak a dolgok olaszul már, tök durva, pedig csak egy hét telt el.

EGY HÉT Ó, már egy hete itt vagyunk. Egész jól belaktuk amúgy már a lakást.

Szóval most már van internetto, szupeeer, csak a jelszavunk a wifihez olyan hosszú, mint egy lexikonsorozat, de legalább van benne kis- és nagybetű, különleges karakter, szám, szűz vére, haiku, az elsőszülött fiunk nevei, és a periódusos rendszer. (Meg fogom változatni, ha rájövök, hogy kell.)

Szkájpoltam anyukámmal, nagyon ügyesen megoldotta! :D Fura amúgy így kommunikálni, mármint ilyen limitált mennyiségben mindenkivel, de ez a szkájp egy csúcs találmány, már a pötyögésbe belefáradtam kissé.

Megbeszéltük Silvioval még kedd este, hogy akkor a szerdai sangriás buli előtt csinálunk egy vodkadinnyét. Ezt nem írom le, hogy néz ki, a neve alapján gondolom mindenki be tudja azonosítani. Szóval egyeztettünk, és ismét jöttek a hangüzenetek (istenem, a lusta feje :D), és végül megállapodtunk, hogy átjönnek hozzánk, is itt megcsináljuk. Na, hát háromnegyed 11-re ide is értek a drágaságok, egy aaaakkora dinnyével, mint három ember feje. Jött Silvio, Fabio, Andrea, Fanni és újdonsült szobatársa Tamara, a macedón lány. Közös erőbedobással sikerült a hadművelet, úgyhogy leültünk Dorina szobájában körbe (ott van csak elég hely ennyi embernek), és elfogyasztottuk. Szórakoztak azzal, hogy olaszul beszéltek csak, mikor mi magyarul, de már az "egészségedre"-t mindegyikük tudja. ITTAK PÁLINKÁT! :D Dorina hozott finom házi körtét, és fura fejekre számítottam, de nem csináltak. Mondjuk először meglepődtek, hogy mi egybe lehúztuk, azt nem tudták, hogy ez ilyen "shot" módban működik. Azt mondták nagyon erős, de finom! Sőt a szombati buli előtt is innának. Úgy legyen, gyermekeim, úgy legyen.

Éjfél után nem sokkal elindultunk, aztán mi még később értünk a helyre, mert itthon hagytam a jegyem (ihihi, azaz ahaha), szegény Andrea szó nélkül fordult vissza. :D Egyemmeg. Elnézést, fullba nyomtam a kretént, pedig azt sosem szabad, mint tudjuk. Mesélt amúgy útközben Foggiáról, meg magáról is, hogy hogyan került ide, meg kihányéves,találjukki-t játszottunk.

Mikor odaértünk már nagyon nagyon sokan voltak, de főleg a hely előtt. Beszélgettünk jócsomó emberrel, vegyültünk, meg minden, ezek a szerencsések még a maradék dinnyét is elhozták. Elég jól nézett ki ott egy zacskóban a tér közepén egy random dinnye, tényleg. Kitaláltunk Silvióval egy közös köszönést. :D Amúgy nagyon aranyosak, általában két puszival köszönnek, persze csak miután már jobban ismerik az embert, meg csomószor megölelnek, meg ilyenek, szóval végtelenül közvetlenek. Azt hittem amúgy ez zavarni fog, mert én nem szeretem, ha belemásznak az aurámba, na de hát kérem, ki ne örülne annak, hogy ilyen fiúk mászkálnak a személyes terében. ;)

Kaptunk pecsétet a bejáratnál, és azzal ingyen sangriát a pultnál. Volt benne gyümölcs is meg minden, ilyen óriási tálakból merték a pultosok. Elég pici hely volt amúgy, mármint maga ez a bár vagy micsoda, vagy csak mi voltunk sokan, nem tudom (de, tudom, rohadt sokan voltunk), de volt egy tánctér is. Ahogyan haladt előre az este már egyre többen táncoltak, végül totál lett a tömeg odabent. Játszottak nagyon sok spanyol dalt - már megint a spanyolok, na meg még a sangria is, istenem :D -, és teli torokból énekelték. Mi is táncoltunk, Valerio elég jól nyomta. :D

Aztán elkezdett esni, egy darab ernyőszerűség volt a hely előtt, és mivel odabent is tömegnyomor volt már, mindenki az alá próbált beférni. Elég vicces volt. Próbáltam rávenni a srácokat, hogy jöjjenek ki az esőre, de mindegyik azon nyivákolt, hogy "jajbetegleszek", aztán Fabio megmentette az olasz fiúk becsületét, és kijött velem. :D Szegény Júliát próbáltam kicsit felspanolni, ő a görög lány amúgy, dehát neki ez az eső már annyira betette a kaput, hogy csak haza akart érni. Meg tudtam amúgy mélységesen érteni.

Andrea nagyon kedves volt, mert hazahozott minket, ha hazáig gyalogolni kellett volna, iszonyat tüdőgyulladást szedtünk volna össze szerintem. Még hazáig is mutogatott helyeket, hogy hol lehet jó pizzát kapni, meg ilyenek, aztán megálltunk egy pékségszerűségnél - vagy bár, itt úgyis mindent bárnak hívnak - , és vett nekünk kroászont. Direkt írom így. Szóval nagyon aranyosan ellátott minket, aztán haza is hozott. Igazi őrangyal, tényleg. :) Beszélgettem vele sokat az este folyamán erről a munkáról, meg hogy amúgy mi az igazi munkája, mert ő már nem egyetemista, meg hogy hogyan tudja ezt így szívvel lélekkel csinálni, félelmetes, tényleg. Mondta, hogy kb. augusztus óta 3-4 ezer emailre válaszolt, és az a titok, hogy nem szabad felgyűlni hagyni. :D Ő amúgy a legmegbízhatóbb közülük, mert hát no offense, nagyon édik, meg jófejek, de borzalmasan pontatlanok, és szét vannak esve. Na, ő nem ilyen. :)

Szóval sikeresen hazaértünk, és mindenki kidőlt. Most pedig Dorina fog muszakát készíteni, úgyhogy meg is nézem, kellünk-e neki segíteni.
Közben jött a vízóraleolvasó, aki úgy köszönt el, hogy buona sera. Hm. Érdekes. :D

Kedd este: